„A család a társadalom természetes és alapvető egysége és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére” az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 16. cikk 3. pontja értelmében. A család felbomlása, a szülők különválása esetén a legnehezebb és egyben a legtöbb vitát kiváltó és érzelmet a felszínre hozó kérdés a szülői felügyelet rendezése, a gyermekhelyezés és ehhez szorosan kötődve a gyerektartás rendezése. Tartásról abban az esetben beszélünk, amikor valaki a saját ellátására, létfenntartására önerőből nem képes és a „szükséges igényeinek biztosítására más személy (szerv) rendszeres szolgáltatásait veszi igénybe”. [1]

A tartás maga igen széleskörű fogalom. Magában foglalja a létfenntartást nyújtó szolgáltatásokat, mint például az élelmezés és lakhatás biztosítását, de magában foglalja a gyógyítást, gyógyíttatást is. Továbbá beletartozik a gondozás, nevelés és a taníttatás is.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) a különböző tartások (gyerektartás, szülőtartás, testvértartás stb.) közös szabályait a rokontartás közös szabályai című fejezetben szabályozza. Ezen fejezetben szereplő meghatározások valamennyi tartásra irányadóak és alkalmazandóak. Itt kerül meghatározásra a tartásra kötelezettek és jogosultak köre és azok sorrendje, a tartás mértéke és módja, valamint a tartási kötelezettség megszűnése illetve megszüntetése is. „Ezzel a megoldással nemcsak a közös szabályok nagy része kerül közelebb a gyermektartás szabályozási igényeihez, hanem valamennyi, a Családjogi Könyv által szabályozott tartásnak lesz egy általános része, amelyhez a tartás különös eseteinek sora, azaz a kiskorú, a nagykorú gyermek tartása, a házastársi tartás és az élettársi tartás is csatlakozik.”. [2] Ezen szabályok, előírások így a továbbtanuló nagykorú gyermek tartásánál is irányadóak és alkalmazandóak.

A továbbtanuló nagykorú gyermek tartása a tartás egyik speciális fajtája. Sok hasonlóságot mutat a kiskorú gyermek tartásának szabályaival, azonban számos speciális rendelkezést is tartalmaz. A jelenleg hatályos Ptk. hatályba lépését megelőzően a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Családjogi Törvény) a továbbtanuló nagykorú gyermek tartásáról csekély, számszerűen egy rendelkezést tartalmazott. Ennek a 60.§ (2) bekezdése kimondta, hogy ha szükséges tanulmányai folytatása céljából rászorul, akkor a munkaképes leszármazó is jogosult tartásra. A nagykorú továbbtanuló gyermek tartásának részletes szabályait Legfelsőbb Bíróság XXIX. számú Polgári Elvi Döntése (továbbiakban: PED) tartalmazta.

A PED-ben szereplő szabályok és előírások egyrészről a Ptk-ba beemelésre kerültek, azonban a jogalkotó azokon túl is haladt és a továbbtanuló nagykorú gyermek tartását a kiskorú gyermek tartásához közelítette. A Ptk. 4:219.§ a kimondja, hogy „a nagykorú gyermek tartására a rokontartás közös szabályait és a kiskorú gyermek tartására vonatkozórendelkezéseket az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.” Tehát egyértelműen látszik, hogy továbbtanuló nagykorú gyermek tartására vonatkozó szabályrendszer többrétű, három „pilléren” nyugszik. Egyrészről vonatkozik rá a Ptk. Negyedik Könyvének XXII. fejezete, másodszor alkalmazni kell a rokontartás általános szabályait és harmadrészről a kiskorú gyermek tartására vonatkozó előírásokat.

A továbbtanuló nagykorú gyermek tartásra való jogosultságának elbírálásakor részletesen vizsgálni kell, az alábbi négy körülményt:

• a nagykorú által folytatott tanulmányok szükségesnek minősül-e;
• a tanulmányokat megfelelően folytatja-e;
• milyen a tartásra kötelezni kívánt személlyel a kapcsolata valamint azt, hogy
• meddig tarthat igényt a tartásra.

A nagykorú gyermek helyzete eléggé sajátos. Kora által nagykorúnak számít és így munkát tudna vállalni, de saját maga létfenntartásáról gondoskodni nem tud és így tartásra szorul. A nagykorú gyermeknél már nincs meg a kiskorúakra vonatkozó törvényi vélelem, hogy a rászorultságot vélelmezni kell. A nagykorú gyermeknél minden esetben vizsgálni kell a rászorultságot és a törvényi feltételek meglétét ahhoz, hogy megállapítható legyen, a tartásra való jogosult. A Ptk. a Negyedik Könyvének XXII. fejezetében határozza meg azokat a feltételeket, amelyeknek teljesülnie kell ahhoz, hogy a nagykorú gyermek tartásra jogosult legyen, továbbá azokat az eseteket is amikor a szülőnek nem áll fenn tartási kötelezettsége a már nagykorú gyermekkel szemben.

Elsőként mindig azt kell vizsgálni, hogy van-e az igénylőnek tartásra kötelezhető házastársa, volt házastársa vagy volt élettársa. Amennyiben van, úgy a tartásra – a Ptk. 4:194.§ (1) bekezdése alapján – ezen személyt kell kötelezni és nem a szülőt. Amennyiben nincs tartásra kötelezhető házastársa, volt házastársa vagy volt élettársa a továbbtanuló nagykorú gyermeknek, a Ptk. 4:220.§ (9) bekezdése általános jelleggel fogalmazza meg, hogy „a továbbtanuló nagykorú, munkaképes gyermek a rászorultsági vélelem esetén kívül is jogosult a tartásra, ha szükséges tanulmányai indokolt időn belüli folytatása érdekében arra rászorul. A gyermeknek a szülőt a továbbtanulási szándékáról késedelem nélkül tájékoztatnia kell.” A rászorultság vizsgálatánál az a személy tekintendő rászorultnak, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani, nincs megfelelő jövedelme ahhoz, hogy saját magáról gondoskodjon, létfenntartását biztosítsa. Szükséges továbbá, hogy „olyan vagyona se legyen a tartást igénylő személynek, amelyből képes saját eltartására.” [3]

Figyelembe kell venni többek között az igénylő egészségi állapotát, életkorát, vagyoni és jövedelmi viszonyait illetve az ezeket befolyásoló valamennyi körülményt. Az önhiba vizsgálatánál az igénylő magatartását kell vizsgálat alá vonni. Önhiba lehet, ha az igénylő bár módja és lehetőség lenne nem végez munkát, nem létesít munkaviszonyt.

A továbbtanuló nagykorú gyermek tartásánál az egyik legfontosabb kérdés az, hogy mi minősül „szükséges tanulmánynak”. Azt kell vizsgálni, hogy a gyermek a tanulmányaival szerez-e olyan képesítést, amely lehetővé teszi az életpályájának megkezdését és ezáltal saját magának azt, hogy a létfenntartásáról önmaga gondoskodjék. A Ptk. maga is tartalmaz egy értelmező szabályt, amelyben – Ptk. 4:220.§ (2) bekezdés – meghatározásra került, hogy mi minősül szükséges tanulmánynak: „az életpályára előkészítő szakképzettséghez szükséges képzés vagy tanfolyam, a felsőfokú végzettségi szintet biztosító alap- és mesterképzésben, valamint a felsőfokú szakképzésben folytatott tanulmányok folyamatos végzése.” Ha a nagykorú gyermek felsőfokú oktatásban vesz részt, szükséges tanulmánynak minősül az alap- és mesterképzés, valamint a felsőfokú szakképzés is, ami szükséges az életpályán való elhelyezkedéshez.

Mindebből következik, hogy a doktori képzés illetve a főiskola vagy egyetem elvégzését követő szakirányú képzés már nem tekinthető szükséges tanulmánynak. Kiemelendő, hogy a „szülő és gyermek közötti kapcsolat közömbös a továbbtanulás indokoltságának eldöntésekor.” [4] A Kúria – Legfelsőbb Bíróság – több eseti döntésében foglalkozott azzal, hogy mi minősül szükséges tanulmánynak és mi nem. A BH 2001.20. számú döntésében kimondta, hogy a szülő – önkéntes vállalásának hiányában – a nagykorú gyermek által korábban megszerzett szakképesítéssel azonos vagy annál alacsonyabb szintű végzettséget nyújtó tanulmányok anyagi fedezetének biztosítására nem kötelezhető.

„A Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a szülőnek a nagykorú gyermeke eltartására való kötelezettségét csak az olyan szükséges tanulmányok alapozzák meg, amelyek a megélhetést biztosító első szakma megszerzéséhez szükségesek. Önkéntes vállalásának hiányában tehát a szülő a korábban megszerzett vagy a gyermektől elvárható módon megszerezhető szakképesítéssel azonos vagy annál alacsonyabb szintű végzettséget nyújtó tanulmányok anyagi fedezetének biztosítására nem kötelezhető, mert e tanulmányok nem tekinthetőek olyan szükséges tanulmánynak, amely a gyermek tartási igényét megalapozza.”

A BH 2001. 70. számú elvi döntésben megfogalmazásra került, hogy a „heti hatórás elfoglaltságot jelentő külföldi nyelvtanfolyam – amely szakképzettséget nem biztosított – a nagykorú gyermek rászorultságának megállapítására kellő alapot nem teremt.” A BH 1999. 554. számú döntésben viszont úgy határozott, hogy „a szakmunkásképző után az érettségi vizsga letételével járó szakközépiskolai tanulmányok folyamatos végzése olyan szükséges tanulmány, amely a nagykorúvá vált gyermek tartásdíj iránti igényét megalapozza.”

A tanulmányok folytatásának értelmezésénél, hogy a nagykorú gyermek a tanulmányait folyamatosan, megszakítás nélkül végezze. A Ptk hatályba lépése előtt a bírói gyakorlat megkövetelte a tanulmányok folyamatos végzését. Ezt a bírói gyakorlat által kimunkált követelményt a Ptk. jogszabályi szintre emelte. Fontos azonban kiemelni, hogy a tanulmányok indokolt megszakítása nem róható fel a nagykorú gyermeknek és így a tanulmányok folyamatosságát sem érinti. A Legfelsőbb Bíróság a BH 2003. 416. számú döntésében azt fogalmazta meg, hogy „a többszörös iskolaváltoztatás, évismétlés a tanulmányok folyamatosságát megszakítja, így ilyen esetben a nagykorú gyermek tartásdíjra nem jogosult.”

A Ptk. 4:220.§ (3) bekezdése meghatározza azokat az eseteket, amikor a szülő nem köteles a nagykorú, továbbtanuló gyermekét eltartani. A törvény három esetet sorol fel:

a.) ha a gyermek a tartásra érdemtelen;

b.) ha a gyermek tanulmányi és vizsgakötelezettségének rendszeresen, önhibájából nem tesz eleget és

c.) ha a tartással a szülő saját szükséges tartását vagy kiskorú gyermekének tartását veszélyeztetné.

Ezen esetek azok, amikor bár a nagykorú gyermek életpályára felkészítő, szükséges tanulmányokat folytat, mégse lesz jogosult tartásra.

A Ptk. hatálybalépését megelőzően az érdemtelenség meghatározását az V. és a XXIX. számú PED tartalmazta, a Családjogi Törvény nem rendelkezett arról. A Ptk. 4:194.§ (2) bekezdése szerint „érdemtelen a tartásra az a nagykorú, aki a tartásra kötelezettel vagy a vele együtt élő hozzátartozójával szemben olyan súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít vagy olyan életvitelt folytat, amely miatt tartása a kötelezettől – figyelemmel a jogosult és a kötelezett kapcsolatának jellegére és a kötelezett magatartására is – nem várható el.” Érdemtelenség megállapítására akkor kerülhet sor, amikor az igénylő olyan felróható és társadalmilag elítélendő magatartást tanúsít – a tartásra kötelezettel vagy vele együtt élő hozzátartozójával szemben – amely miatt a tartásra nem méltó. Érdemtelen a nagykorú gyermek akkor is, ha a tartásra kötelezettel megfelelő indok nélkül nem tart kapcsolatot.

A Legfelsőbb Bíróság a BH 2007. 411. számú eseti döntésben kimondta, hogy „a nagykorú gyermek tartásra való érdemtelensége a különélő szülővel való kapcsolattartástól kellő indok nélkül elzárkózó, passzív magatartással is megvalósulhat.” Ezen döntésben a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a nagykorú gyermektől elvárható, hogy a tartást fizető szüléjével szemben ne csak követelést támasszon, hanem megfelelően tartsa vele a kapcsolatot, a családi kapcsolatnak megfelelő magatartást tanúsítson. Ha a nagykorú gyermek önhibájából, neki felróhatóan, rendszeresen nem tesz eleget tanulmányi és vizsgakötelezettségének, a szülő nem köteles a gyermek tartására.

Abban az esetben, ha a szülő a saját szükséges tartását vagy kiskorú gyermekének tartását veszélyeztetné, nem köteles a továbbtanuló nagykorú gyermek tartására. A Ptk. 4:195.§–a kimondja, hogy „ha e törvény eltérően nem rendelkezik, nem köteles mást eltartani, aki ezáltal saját szükséges tartását vagy a tartás sorrendjében a jogosultat megelőző személy tartását veszélyeztetné.” A Legfelsőbb Bíróság BH 2011.40. számú eseti döntésében is kifejtette, hogy nem kötelezhető a szükséges tanulmányai miatt rászoruló nagykorú gyermekének tartására az, aki ezáltal saját szükséges tartását veszélyeztetné. Azonban hangsúlyozni szükséges, hogy a kiskorú tartása mindenkit megelőz a tartási sorrendben, így a nagykorú továbbtanuló gyermeket is.

A BH 1999. 412. számú eseti döntésében a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy „a tartási kötelezettség sorrendjében a kiskorú gyermek eltartása a nagykorú, munkaképes gyermekét, valamint az unokáét megelőzi.” Ha a tartásra kötelezendő nem rendelkezik olyan jövedelmi, vagyoni viszonyokkal, hogy a kiskorú gyermeke tartásának – vagy saját maga szükséges tartásának – veszélyeztetése nélkül tartani lenne képes a továbbtanuló nagykorú gyermeket, akkor erre nem kötelezhető.

A Ptk. – 4:220.§ (5) bekezdése – a továbbtanuló nagykorú gyermek tartásra való jogosultsága szabályozásánál végül megállapít egy felső korhatárt, amíg a nagykorú gyermek a tartásra igényt tarthat. „A szülő a huszonötödik életévét betöltött, továbbtanuló gyermekének tartására rendkívül indokolt esetben kötelezhető.” Ilyen indokolt eset lehet, ha a tanulmányok késői megkezdése a gyermeknek nem volt felróható, arra indokoltan kerül sor.

A tartásdíj mértékének megállapításánál a kiskorú gyermek tartására vonatkozó szabályok az irányadóak. Azonban a gyermek szükségletein kívül figyelembe kell venni a szülők teherbíró képességét, valamint a jogszabályok által a nagykorú gyermeknek biztosított kedvezményeket és támogatások, a gyermek saját jövedelmét, vagyoni helyzetét. Az egyetemi vagy főiskolai tanulmányait folytató gyermeknek járó ösztöndíjat kötelezően figyelembe kell venni.

Összességében elmondható, hogy a hatályos Ptk. sokkal részletesebben és mélyebben szabályozza a továbbtanuló nagykorú gyermek tartását, mint korábban a Családjogi Törvény. Jogszabályi szintre emelte a XXIX. Polgári Elvi Döntésben meghatározott szempontokat és a bírói gyakorlat által kimunkált szabályokat, elveket. A jogalkotó próbálta minél átláthatóbban és részletesen szabályozni ezt a kérdéskört. Bár közelíti a nagykorú továbbtanuló gyermek tartását a kiskorú gyermek tartásához, de megtartotta annak önálló mivoltát és kiemelte sajátosságit. A Ptk. szabályozása követi a hosszú évek során kialakult bírói gyakorlatot és ez mindenféleképpen előnyös a jogalkalmazók számára.

Dr. Jurkinya Richárd

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebookon is!

Hivatkozások:

[1] Dr. Bencze Lászlóné: Gyermekelhelyezés, gyermektartás. HVG-ORAC Lap –és Könyvkiadó, Budapest, 2001, 119. oldal.

[2] Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz: dr. Szeibert Orsolya Negyedik Könyv. Complex. 345. oldal.

[3] Dr. Csiki Ottó – dr. Simor Antal: A családjogi tartási kötelezettség, gyermekelhelyezés. Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1962, 39. oldal.

[4] Dr. Csiki Ottó – dr. Simor Antal: A családjogi tartási kötelezettség, gyermekelhelyezés. Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1962, 23. oldal

Képek:

[1] [2] [3]