A biodiverzitás védelme és a veszélyeztetett fajok kereskedelmi szabályozása a nemzetközi környezetjog szektorális jogterületéhez tartoznak. Ma, mikor rengeteget beszélünk a klímaváltozásról, a természet és környezetvédelemről, még mindig keveset tudunk a fajok kihalásáról, az ún. extinkcióról, éppen ezért nem is foglalkozunk vele, pedig jobban érint bennünket, mint azt valaha is gondolnánk. De mit is jelent a CITES? És hogy kerül a képbe a hóvirág?
Tapasztalataim szerint még egy olyan világban is kérdő tekintetek néznek vissza a környezettudatos emberekre, mikor ténylegesen kijelenthetjük, hogy divattá vált a környezetvédelem. Ez a jelenség megfigyelhető nemzetközi színtéren is, bár a nemzetközi környezetjog kialakulása ténylegesen csak a 20. század elején vette kezdetét, mára számos nemzetközi szervezet alakult kifejezetten környezetvédelmi célzattal, és szinte meg-számlálhatatlan nemzetközi egyezmény született az említett tárgykörben (pl. 1973. MARPOL Egyezmény, 1992. CBD Egyezmény, 1971. Ramsari Egyezmény, 2003. Kijevi Egyezmény a Kárpátok fenntartható fejlődéséről). De az előbbi egyezmények nagy része szinte ismeretlen a nagyközönség számára, amely alapvetően természetes jelenség. Hisz ki tájékozott az állama által kötött nemzetközi szerződések tekintetében, a nemzetközi jogászok szűk körét kivéve? A környezetvédelmi egyezmények tekintetében azonban különösen fontos, hogy az abban foglalt vállalások betartatásra kerüljenek, ez mindenki közös érdeke. Az egyik ilyen, általában a feledés homályába burkolózó egyezmény az ún. CITES [1], amely a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló Egyezményt takarja.
Fajpusztulás, a biodiverzitás csökkenése
A Föld és természeti erőforrásainak hasznosítása az ember megjelenése óta létező jelenség, mivel a természeti erőforrások megfelelő kiaknázása létfenntartásunk alapja. A változás az, hogy az elmúlt néhány évszázadban ez a kiaknázás kizsákmányolássá alakult, így az egyes természeti elemek, de a bioszféra összessége és működőképessége is veszélybe került – ma már nem túlzás ökológiai válságról beszélni. Ebből a jelenségből fakadóan vonult be a köztudatba biológiai sokféleség vagy biodiverzitás kifejezés az elmúlt évtizedekben.
Rendkívül leegyszerűsítve a biológiai sokféleség fogalma azt mutatja meg, hogy egy adott területen, ez a kutatások tekintetében általában 1 m2, hány faj van jelen.
Ha a biodiverzitás csökkenéséről hallunk, mindenképpen a fajok számának csökkenésével kell számolnunk, vagyis az ún. kihalás jelenségével (extinkció alatt „egy leszármazási vonal megszakadását értjük”).
Elsődlegesen tisztázni kell azt, hogy a kihalás természetes jelenség, hiszen valamilyen mértékben mindig is jelen volt. Egyes időszakokban azonban megfigyelhető a fajok tömeges kihalása.
Általában a földtörténeti korszakhatárokat is egy-egy ilyen jelenséghez kapcsolják, így a legutóbbi ilyen kihalási hullám a kréta korszak végén, kb. 65 millió éve történt. A bioszféra komplikált rendszerében az emberiség a pleisztocén óta játszik jelentős szerepet, sajnos nem a lehető legpozitívabb értelemben. Azonban ma sokkal nagyobb a kihalás mértéke, mint a korábbi korszakokban. Ennek egyik jelentős oka az élőhelyek feldarabolódása, amelyek az élőlények korábbi előnyös tulajdonságait a visszájára fordítja és csökkenti az alkalmazkodóképességüket. [2]
A fajok pusztítása etikai szempontból is megkérdőjelezhető, mégis a legfontosabb szempont a bioszféra működésének fenntarthatósága, hiszen „egy repülőgép működésének sem tenne jót, ha folyamatosan megfosztanánk egyes alkatrészeitől. Némelyik hiánya bizonyosan meg sem kottyanna neki, de legfontosabb részeit nem tudná nélkülözni, és lezuhanna.” [3] A fajok kihalását az emberi tevékenység számos formája okozhatja, azonban mindenképpen ki kell emelni a természetes élőhelyek pusztítását (pl. esőerdők irtását mezőgazdasági területek létesítése érdekében), túlvadászást/halászást, gazdasági előnytől vezérelve (pl. mauritius-szigeti dodó), idegen fajok betelepítése által okozott inváziót, elemek körforgásának megváltoztatását, éghajlatváltozást és a másodlagos kihalást (egy-egy faj kipusztításával további kihalások lavinája indítható el az adott társulásban).
2005-ben készült el a Millenniumi Ökoszisztéma Értékelés (Millennium Ecosystem Assessment), amelyen mintegy 95 nemzet 1300 kutatója dolgozott négy évig. Az MEA leszögezte, hogy visszafordíthatatlan biodiverzitás csökkenéssel kell szembenézni, amely az emlősök, madarak és kétéltűek 10-30 százalékát fenyegeti kihalással.
CITES védelmi rendszere
A CITES Egyezményt 1973-ban fogadták el Washingtonban, és 1975-ben lépett hatályba. Ma már 183 részes félről beszélhetünk, így kijelenthetjük, széles körű nemzetközi támogatottság áll az egyezményi rendszer mögött. Az Egyezmény preambulumból levezethető céljai közé tartozik a vadon élő állat- és növényfajok eltűnésének megakadályozása, valamint a kihalással fenyegetett fajok védelmének előmozdítása.
A CITES azonban nem minden veszélyeztetett fajra vonatkozik, csupán a nemzetközi kereskedelemmel érintettekre.
A nemzetközi közösség bizonyos kockázatot is vállalt az Egyezmény megalkotásával, hiszen nem álltak rendelkezésre pontos adatok a veszélyeztetett fajok kereskedelméről, így megbecsülni sem lehetett a szabályozás környezeti és gazdasági hatásait. Az egyes fajok kizsákmányolása számos okból történhet, ide tartozik a tradicionális ázsiai gyógyászat, esztétikai célok elérése vagy használati tárgyak készítése. A magyarra nehezen átültethető „wildlife and forest crime” jelenség elképesztő méreteket öltött, így a hatékony küzdelem érdekében önálló nemzetközi intézményi rendszer került kiépítésre. [4]
A védelem rendszerének három alappillérét a különböző védelmi szintet biztosító egyezményi függelékek képezik, ezért a CITES három kategóriába sorolja a védett növény- és állatfajokat, és mindegyik tekintetében különböző alapelvek által vezérelt szabályozást állapít meg. Így az ún. I-es Függelékbe azon kipusztulással fenyegetett fajok tartoznak, amelyeket a kereskedelem érint vagy érinthet.
Ezekre különösen szigorú szabályokat kell megállapítani, így a kereskedelem engedélyezése csak kivételesen lehetséges. Ide tartoznak például az elefántok, csimpánzok, gorillák, tigrisek, jácint arapapagáj és más papagájfajok, tengeri teknősök, egyes kaktuszok, orchideák, vagyis a köztudatban is ritka vagy kihalással fenyegetett fajként számon tartottak.
A II. Függelékbe azon fajok tartoznak, amelyeket bár közvetlenül nem fenyeget a kipusztulás, azonban ez bekövetkezhet, ha ezen fajok kereskedelmét nem helyezik szigorú szabályozás alá (például takin, afgán gímszarvas, sivatagi róka). A III. Függelék tartalmaz minden olyan fajt, amelyekről az Egyezményben részes bármely állam megállapította, hogy a szabályozás tárgyát képezi a joghatósága alá tartozó területen a kiaknázás megelőzése vagy megtiltása miatt, és a többi részes állam együttműködését igényli a kereskedelem ellenőrzésében (például vízibivaly, dorkász gazella, aranysakál).
Engem is érint?
Az előző sorokat böngészve biztosan az a képzet alakult ki, hogy mindez az átlagembertől távol áll, aki sohasem keveredhet olyan helyzetbe, hogy a CITES keretébe tartozó bármely fajjal kapcsolatba kerüljön, hiszen jó esetben nem hord hópárduc bundát, vagy nem használ rinocérosz szarvat a másnaposság tüneteinek enyhítésére.
Éppen ezért sokan nem is gondolnák, hogy egy nyaralás alatt, utcai árustól vásárolt szép fésűvel is rendkívül kellemetlen helyzetbe kerülhetünk egy reptéri ellenőrzésen, ha az éppen egy védett teknős páncéljából készült. De ugyanígy lebukhatunk egy szép koralldarabbal vagy egy műgyantába öntött skorpióval is.
Itt jön a képbe a hóvirág!
Még kevésbé ismert, hogy Magyarországon is találkozhatunk vásárokon, sőt boltokban is CITES védelem alatt álló fajokkal. Bár még erőteljesen fagy odakinn, de már mindenki készül a tavaszi nap első meleget adó sugaraira, amely nem csak testünket-lelkünket olvasztja fel, hanem a tavasz első hírnökeként a nálunk is jól ismert és szeretett kikeleti hóvirágot (Galanthus nivalis) is előcsalogatja. A vasárnapi piacot járva bizony sokszor elcsábulunk, hogy lakásunk vagy kertünk ékeként beszerezzünk egy-egy tövet a gyönyörű virágból. Ahogy Szalai Borbála Az első hóvirág c. versében olvassuk: „Hallod-e, napocska!/Hol késik meleged?/Nézz csak a naptárba:/Nők napja közeleg!/Hol szedjek anyunak/néhány szál virágot?”
Csakhogy a tövek legtöbbször a Duna-Dráva vagy a Bükki Nemzeti Parkból, és más védett élőhelyekről származnak és az ásóval-kapával történő ipari méretű szedés a Budai-hegy egyes részeiről el is tüntette a hóvirágot. A felszedett hagymákat Hollandiába is szállították, majd csomagolva Magyarországon újra eladták.
A tarthatatlan állapot miatt került fel 1990-ben a CITES lista II. függelékébe (tehát a kereskedelmi tevékenység miatt veszélyeztetetté váló fajok közé) a hóvirág, valamint az Európai Unió is védelmemben részesíti Élőhely-védelmi irányelve keretében. [5] Magyarország uniós csatlakozása után, 2005-ben nálunk is védetté vált a hóvirág, amely eszmei értéke 10 ezer forint. Így aki a hóvirág szépségét otthonában szeretné élvezni, ellenőrzött kertészetben vásárolhat különböző típusú hóvirág hagymát, amelyet elültetve, néhány év után szép hóvirág szőnyeget láthatunk az első tavaszi napokban, azonban a kikeleti hóvirágot az otthoni kertből is tilos leszedni.
A veszélyeztetett fajok védelmének hatékony megvalósulásának legnagyobb gátja a tudatosság hiánya. Sokszor végig sem gondoljuk, hogy az általunk vásárolt áru úgynevezett vadvilági, vagy más veszélyeztetett állat- és növényfajokból készült termék, amely megvásárlásával bizony jogsértő cselekményt követünk el – nem is beszélve az országba való behozatalával vagy kivitelével. Mindazonáltal nem is a lebukás veszélye kell, hogy visszatartson bennünket a megnevezett termékek vásárlásától, hanem az a megfontolás, hogy minden egyes vásárlással hozzájárulunk az érintett fajok kihalásához.
Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebookon!
Hivatkozások:
[1] Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora; Magyarországon kihirdette: 2003. évi XXXII. törvény
[2] Jordán Ferenc: A kihalások története. Természet Világa: 129. évf. 3. sz. 1998. március, pp. 105-108.
[3] Takács-Sánta András: Nélkülözhetetlen sokféleség. Cédrus 2 (10), 1999. pp. 3-5.
[4] A „wildlife and forest crime” jelenségről olvashattok majd januárban megjelenésre kerülő cikkemben.
[5] A Tanács 92/43-as EGK Irányelve a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről (1992. május 21.)
Címkék: Sziebig Orsolya Johanna, international, biodiverzitás, nemzetközi környezetjog, CITES, hóvirág, veszélyeztetett fajok, kihalás
