Befektetési vitarendezés a Trump-korszak hajnalán

2017. január 20. 20:38 - Gord.ius

A ma hivatalba lépő Donald Trump választási kampánya az érdeklődés középpontjába helyezte a nemzetközi szabadkereskedelmi megállapodásokat. Trump egyik fő kampányüzenete az 1992-ben aláírt Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény, a NAFTA (North American Free Trade Agreement) és a nemrég aláírt, de mindeddig hatályba nem lépett Csendes-óceáni Partnerség, azaz a TPP (Trans-Pacific Partnership) megállapodás ellen irányult. Vajon milyen megfontolás állhat az üzenet mögött, és milyen hatásai vannak a szabadkereskedelmi egyezmények körüli viharoknak?

how-much-donald-trump-makes-in-speaking-fees-compared-to-everyone-else.jpg

Trump szerint a NAFTA életbe lépése, illetve Kína felvétele a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) arra ösztönözte az amerikai vállalatokat, hogy termelésüket alacsony költségű, olcsó munkabérű országokba – például Mexikóba, Kínába – telepítsék át, viszont az ott megtermelt termékeiket a nagy vásárlóerejű amerikai piacon értékesítsék anélkül, hogy ezért bármilyen behozatali vámot lennének kötelesek fizetni.

Trump szerint ez a szisztéma az Egyesült Államok hagyományos ipari régióinak az elnéptelenedését, kiürülését, és az amerikai munkásosztály munkanélkülivé válását, illetve elszegényedését okozta, a nagy cégek azonban természetesen jól jártak vele, hiszen olcsón tudtak termelni, majd drágán tudták eladni termékeiket az amerikai piacon.

A szabadkereskedelmi egyezményeknek a nyugati ipari országok gazdaságára gyakorolt hatása a júniusi Brexit népszavazás kimenetelében is fontos szerepet játszott. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában – amelyek elsősorban tőkeexportáló államok – a bírálat lényege az, hogy a tőkét kiszippantják az országból, tehát a tőke más országokban teremt munkahelyeket. Ezzel szemben azokban az országokban, amelyek működő tőkét importálnak – mint például számos közép-európai ország vagy a feltörekvő piacok országai – a szabadkereskedelmi egyezményeket elsősorban a befektetők védelmét előtérbe helyező szabályaik miatt támadják.

tpp-image.jpg

Ebben az összefüggésben különösen nagy figyelem övezte az elmúlt években a szabadkereskedelmi megállapodások vitarendezési szabályait. A vitarendezési eljárások célja hagyományosan az, hogy a szabadkereskedelmi egyezmények befektető-védelmi rendelkezéseit érvényre juttassák. Az egyezmények többek között azzal igyekeznek a tőkében gazdag országok befektetőinek külföldön történő befektetési kedvét növelni, hogy az aláíró államok bizonyos alapvető normákat garantálnak a befektetőkkel szemben. Ilyen előírások például a méltányos bánásmód, a befektetés teljes biztonsága, illetve a kártalanítás nélküli kisajátítás tilalma. Az egyezmények általában lehetőséget biztosítanak a befektetőknek arra, hogy jogorvoslatot nyerjenek, ha a befektetés helye szerinti állam álláspontjuk szerint megsérti ezeket a normákat.

A választottbíráskodás nemzetközi rendszere

A jelenleg hatályban lévő szabadkereskedelmi, illetve befektetés-védelmi egyezmények többsége választottbírósági kikötést tartalmaz a befektető és a befektetési állam között felmerült jogvitában. Gyakran egy, a szerződésben megnevezett fórum, mint például a Világbank mellett szervezett Nemzetközi Befektetések Vitarendezési Központja (ICSID) előtt folynak ezek az eljárások, de az eljáró választottbírókat a felek jelölik ki. Egy választottbírót a befektető, egyet pedig az alperes állam jelöl, és általában vagy együttesen jelölik ki a tanács elnökét, vagy pedig a felek által jelölt két választottbíró választja ki az elnököt.

A befektetés-védelmi egyezmények kritikusai szerint ez a rendszer túl nagy teret ad a visszaéléseknek.

Az elmúlt évtizedek tapasztalata azt mutatja, hogy a befektetők olyan esetekben is méltánytalan eljárásra vagy közvetett kisajátításra hivatkoznak, amelyekben a fogadó állam mindössze a befektetővel szemben is érvényesít bizonyos közpolitikai célból, például közegészségügyi, környezetvédelmi vagy pénzügyi szabályozási okból megfogalmazott jogszabályokat.

A befektetők általában azzal érvelnek, hogy amikor elhatározták a befektetést az adott országban, nem látták előre, hogy ilyen jogszabályt fognak alkotni, és azzal, hogy ezt a jogszabályt később bevezették, az ő jogos érdekeiket és elvárásaikat megsértette az adott állam.

Az egyezmények előírásai általában annyira általánosan vannak megfogalmazva, hogy rendkívül tág értelmezést is lehetővé tesznek, így a vitát elbírálni jogosult választottbírók között nem nehéz olyat találni, aki a befektetőnek kedvező értelmezést képviseli. Így aztán a választottbíróság összetételétől és az elnök személyétől függően a befektetőknek esélyük van arra, hogy egy észszerű és mindenkire egyformán kötelező jogszabályi előírás miatt pert nyerjenek az egyezményben részes állam ellen és mentesüljenek a belföldi társaságokra kötelező szabályok alól, ha meg tudják győzni a választottbírói tanácsot arról, hogy ez az intézkedés az ő gazdasági kilátásaikat rontotta.  Tehát a szabadkereskedelmi egyezmények méltánytalan előnyt biztosítanak a külföldi, elsősorban nagy befektetőknek a hazai vállalkozókkal szemben.

Új szelek a beruházás-védelem terén

Az elmúlt években a Trump-kampánytól függetlenül is elindult egy olyan tendencia, hogy a készülő új szabadkereskedelmi megállapodások befektetési és vitarendezési előírásait új alapokra helyezzék, illetve a befektetőkre nézve szigorúbbá tegyék.

Így például az Európai Unió és Kanada között létrejött, nemrég ratifikált szabadkereskedelmi megállapodás nagyon pontosan és nagyon szűken meghatározza azokat az eseteket, amelyekben a befektetők méltánytalan bánásmódra hivatkozhatnak, és szinte kizárólag a nyilvánvaló eljárási jogsértés esetén tehetik ezt meg a jövőben.

Ugyanígy rögzíti az egyezmény, hogy a tagállamok jogosultak a közjó érdekében olyan szabályozást bevezetni, amely csökkentheti a vállalkozások hasznát, és ha ez mindenkire egyformán vonatkozik, akkor nem igényelhet emiatt kártérítést egy külföldi befektető pusztán a profitjának csökkenése miatt. Hasonló előírások kerültek egyébként az Egyesült Államok részvételével megkötött TPP egyezménybe is, amelyet Trump ennek ellenére élesen bírált.

puzzleteile-ceta.jpg

A vitarendezés szabályaiban is új fejlemények jelentkeztek az elmúlt években. Mind a CETA, mind a TPP előírja a vitarendezés nyilvánosságát, amelynek hiánya szintén bírálat tárgya volt. Sok esetben ezek az eljárások a nyilvánosság kizárásával zajlottak annak ellenére, hogy az eredményük anyagilag és erkölcsileg is súlyosan érintette az adott országok lakosságát. Ugyanígy lehetővé teszi mindkét egyezmény a döntések elleni fellebbezést, és mindkét egyezmény beépített egy gyorsított eljárást, amely lehetővé teszi a teljesen légből kapott befektetői igények gyorsított elutasítását, és ezáltal talán meg tudja akadályozni azt, hogy az államok az ilyen megalapozatlan igények ügyében is évekig pereskedjenek vagy megegyezésre kényszerüljenek a befektetővel.

Lényeges különbség a CETA és a TPP között, hogy előbbi nem is választottbíróságot köt ki a befektetési jogviták elbírálására, hanem egy független és állandó 15 főből álló bírói testületet, amelynek 5 tagja az Európai Unió tagállamának állampolgára vagy állandó lakosa, 5 tag Kanada állampolgára, és 5 tag harmadik ország állampolgára. Ebből a 15 bíróból áll föl ugyanilyen arányban az a háromfős tanács, amely az egyes ügyeket elbírálja. A testület tagjai hivatásos bírók, így nem fordulhat elő az, ami választottbírósági ügyekben viszonylag gyakori, hogy az egyik ügyben választottbíróként eljáró jogász egy másik ügyben már ügyvédként képviseli a befektetőt, vagy akár az államot. Ezzel szemben a TPP megmarad a választottbírósági rendszernél, de szintén beépít olyan etikai összeférhetetlenségi előírásokat amelyek azt hivatottak szolgálni, hogy a befektetési viták intézése átláthatóbb és kiszámíthatóbb legyen a jövőben.

A két modell, tehát az állandó bíróság és a választottbírósági vitarendezés közti küzdelem jelenleg éppen az Egyesült Államok és az Európai Unió közti szabadkereskedelmi megállapodás, vagyis a TTIP egyik fő vitapontja. Az Európai Unió ugyanis szeretne állandó bíróságot, az Egyesült Államok pedig megmaradna a választottbírósági rendszernél.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy Donald Trump elnöksége valóban a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás végét jelenti-e, mint ahogy azt sokan sejtik, de az elmondottakból látható, hogy a szabadkereskedelmi egyezmények hagyományos liberális szabályozását már Donald Trump elnökségétől függetlenül is olyan kihívások érték az elmúlt években amelyek indokolttá tették az egyezmények preferenciáinak újragondolását.

Novák Zoltán Sebestyén

 

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is! 

 

Novák Zoltán a Taylor Wessing budapesti irodájának ügyvédje. Irodalmi munkásságának egy része elérhető a Postmodern Pimpernel oldalon.

 

Képek forrása: [1] [2] [3]

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gordius.blog.hu/api/trackback/id/tr8112141623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

is 2017.01.21. 19:08:55

Ez egy tenyszeru poszt, es sokat tanultam belole. Koszonom.

Alick 2017.01.21. 19:26:11

"a rendszer túl nagy teret ad a visszaéléseknek"

A befektetőre nézve bizonyíthatóan és indokolatlanul diszkriminatív állami döntések ellen még lenne értelme a jogorvoslatnak, de más esetekben az ilyesmi káros precedenseket teremt.
De pl. ha a befektető tevékenysége károkozással jár és emiatt a továbbiakban a befektető tevékenységét (vagy közvetve a profitabilitását) általános érvényű szabályozással korlátozza, az se nem indolkolatlan, se nem diszkriminatív (ld. Verespatak, környezetet károsító technológia).