A törvényen alapuló tartás és a rokontartás általános rendszere – avagy kit, miért és hogyan tartunk el

2017. április 12. 11:24 - Gord.ius

 A mai modern társadalmi rendszerben sokkal elfogadottabb, és gyakoribb a kiskorú gyermek egyedül, egy szülő által történő nevelése. Ez köszönhető részben annak, hogy jóval több a házasság felbontása, köznapi szóval válás, illetve több gyermek születik házasságon kívül, akár élettársi kapcsolatban, vagy együttélést nélkülöző párkapcsolatban. A szülők külön élnek, azonban a gyermeket ugyanúgy kötelesek nevelni, és biztosítani számára a legjobb anyagi, és érzelmi feltételeket. Előfordulhat továbbá, hogy más hozzátartozónak van szüksége segítségre, amely mellett szintén nem lehet elmenni szó nélkül. Éppen ezért fontos, hogy ismertek legyenek azok a szabályok, melyek a gyermek, vagy más rokon tartását határozzák meg.

 

Az Alaptörvény a házasságot, de elsősorban a szülő-gyermek kapcsolatot határozza meg a család és a családi kapcsolatok alapjaként, ezzel is kiemelve a szülő és a gyermek közötti szoros kötődést és a szülő felelősségét a gyermek tartása tekintetében. A családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvény (továbbiakban: Csvt.) kimondja, hogy a szülő köteles a gyermekét felelősen nevelni valamint gyermeke testi, szellemi, lelki és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételeket biztosítani.[1] Előírja továbbá, hogy „szülő külön törvényben meghatározott módon és kivételekkel - kiskorú gyermek esetén a saját szükséges tartásának korlátozásával is - köteles a gyermek tartására”.[2] Mikor azt mondjuk tartás, szinte mindenkinek a gyermektartás jut eszébe, azonban számos más tartás (szülő tartás, házassági tartás stb.) is létezik.

A törvényen alapuló tartás

Tartásról abban az esetben beszélünk, amikor valaki a saját ellátására, létfenntartására önerőből nem képes és a „szükséges igényeinek biztosítására más személy (szerv) rendszeres szolgáltatásait veszi igénybe”.

A tartás maga igen széleskörű fogalom. Magában foglalja a létfenntartást nyújtó szolgáltatásokat, mint például az élelmezés és lakhatás biztosítását, de magában foglalja a gyógyítást, gyógyíttatást, és beletartozik a gondozás, nevelés és a taníttatás is.

Annak alapján, hogy a tartás min alapszik, megkülönböztetünk szerződéses és törvényen alapuló tartást. Alapvetően a leglényegesebb különbség a két tartás között, hogy a szerződéses tartás esetén a tartási szolgáltatással szemben van ellenszolgáltatás is. A szolgáltatás és az ellenszolgáltatás nem feltétlenül egyenlő mértékű, ezáltal van ezeknek a szerződéseknek egy úgynevezett szerencse jellege. A törvényen alapuló tartás legfontosabb eleme az ingyenesség, tehát a szolgáltatással szemben nincs ellenszolgáltatás. Míg a szerződésen alapuló tartás mértékét, minőségét, rendszerességét a felek akarata és így a megkötött szerződés határozza meg, addig a törvényen alapuló tartásnál ezt maga a törvény szabályozza. 

A rokontartás általános szabályai

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.  évi V. törvény (Ptk.) a rokontartás közös szabályai című fejezetben szabályozza a különböző tartások (gyerektartás, szülőtartás, testvértartás stb.) közös szabályait. Ebben a fejezetben szereplő meghatározások valamennyi tartásra irányadóak és alkalmazandóak. Itt kerül meghatározásra:

  1. a tartásra jogosultak és kötelezettek köre és sorrendje,
  2. a tartás mértéke és módja,
  3. a tartási kötelezettség megszűnése, illetve megszüntetése is.

Ezzel a megoldással nemcsak a közös szabályok nagy része kerül közelebb a gyermektartás szabályozási igényeihez, hanem valamennyi, a Családjogi Könyv által szabályozott tartásnak lesz egy általános része, amelyhez a tartás különös eseteinek sora, azaz a kiskorú, a nagykorú gyermek tartása, a házastársi tartás és az élettársi tartás is csatlakozik.

 

A tartás feltételrendszere

A) A tartásra való jogosultság

A Ptk. 4:194. § (1) bekezdésében általános jelleggel kerül meghatározásra, hogy

„rokonaival szemben az jogosult tartásra, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani, és akinek tartásra kötelezhető házastársa, volt házastársa vagy volt élettársa nincs”.

Ezen szabálynak van egy objektív és egy szubjektív eleme. Azt, hogy valaki rászorult és nincs olyan házastársa, volt házastársa vagy volt élettársa, aki tartásra kötelezhető, objektív módon kell megítélni. Ezen körülmény bizonyítása az arra hivatkozó felet, a jogosultat terheli.  A szubjektív elem pedig az önhiba hiányát jelenti.  Mind a rászorultságot, mind az önhiba hiányát az eset összes körülményének összevetésével és együttes értékelésével kell vizsgálni és adott esetben megállapítani, mérlegelni.

  • Rászorultság: az igénylőnek nincs megfelelő jövedelme ahhoz, hogy saját magáról gondoskodjon, a létfenntartását biztosítsa, valamint nincs olyan vagyona sem amelyből képes saját eltartására.

Figyelembe kell venni az többek között igénylő egészségi állapotát, életkorát, vagyoni és jövedelmi viszonyait, illetve az ezeket befolyásoló valamennyi körülményt. Az önhiba vizsgálatánál az igénylő magatartását kell vizsgálat alá vonni. Önhiba lehet, ha az igénylő bár módja és lehetőség lenne, nem végez munkát, munkaviszonyt nem létesít.

 

B) Az érdemtelenség

A Ptk. hatálybalépését megelőzően az érdemtelenség meghatározását az V. és a XXIX. számú Polgári Elvi Döntés tartalmazta, a Családjogi Törvény (továbbiakban: Csjt.) nem. A Ptk.4:194. § (2) bekezdése szerint

„érdemtelen a tartásra az a nagykorú, aki a tartásra kötelezettel vagy a vele együtt élő hozzátartozójával szemben olyan súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít vagy olyan életvitelt folytat, amely miatt tartása a kötelezettől – figyelemmel a jogosult és a kötelezett kapcsolatának jellegére és a kötelezett magatartására is – nem várható el”. 

legfontosabb, hogy az érdemtelenség csakis nagykorú személynél értelmezhető, akiről mint felnőtt, nagykorú emberről vélelmezzük, hogy magatartása és viselkedése következményeit fel tudja mérni. Érdemtelenség megállapítására akkor kerülhet sor, amikor az igénylő olyan felróható és társadalmilag elítélendő magatartást tanúsít – a tartásra kötelezettel vagy vele együtt élő hozzátartozójával szemben – amely miatt a tartásra nem méltó.

 

C) A kötelezetti kör és a tartás sorrendje

A tartás további feltétele az, hogy a kötelezett rendelkezzen tartási képességgel, képes legyen annak teljesítésére. A Ptk. 4:195.§–a alapján

„ha e törvény eltérően nem rendelkezik, nem köteles mást eltartani, aki ezáltal saját szükséges tartását vagy a tartás sorrendjében a jogosultat megelőző személy tartását veszélyeztetné”. 

Az egykori Legfelsőbb Bíróság – ma Kúria – a BH2011.40. számú eseti döntésében is kifejtette, hogy nem kötelezhető a szükséges tanulmányai miatt rászoruló nagykorú gyermekének tartására az, aki ezáltal saját szükséges tartását veszélyeztetné.

A Ptk. 4:196. §-a meghatározza a tartásra kötelezettek köré, a tartási kötelezettség sorrendjét. Valamennyi tartással kapcsolatos jogvitában vizsgálni kell, hogy „ki kivel szemben, s milyen mértékben léphet fel tartási követeléssel, illetőleg kit kivel szemben, milyen mértékű tartási kötelezettség terhel”.[4] A Ptk. elvi jelleggel határozza meg, hogy tartási kötelezettség az egyenes ági rokonokat terheli, de emellett úgy rendelkezik, hogy törvény ettől a szabálytól eltérhet. Azt, hogy ki minősül egyenes ági rokonnak, a Ptk. 4:96. § (1) bekezdése határozza meg: „egyenes ági a rokonság azok között, akik közül egyik a másiktól származik”. Az egyenes ági rokonok között pedig felállít egyfajta sorrendet a törvény. A sorrendben előrébb álló személy a tartási kötelezettségben is megelőzi a mögötte álló személyt. Ezt a Ptk 4:196. § (5) bekezdése úgy fogalmazza meg, hogy „a tartásra jogosulthoz a leszármazás rendjében közelebb álló rokon, tartási kötelezettsége a távolabbi rokonét megelőzi”. A sorrendet illetően tartási kötelezettsége áll fenn elsősorban

  • a szülőnek a gyermekével szemben, illetve fordítva: a gyermeknek a szülővel szemben;
  • amennyiben a jogosultnak nincs tartásra kötelezhető gyermeke vagy szülője, akkor a távolabbi leszármazóit terheli a tartási kötelezettség.

Egy tartás iránti igény elbírálásánál mindenekelőtt azt kell vizsgálni, hogy az igénylőnek van-e házastársa, volt házastársa vagy volt élettársa. Ez - a korábban már ismertetett - Ptk. 4:194. § (1) bekezdéséből következik.

Amennyiben az igénylőnek van házastársa, volt házastársa vagy volt élettársa és ezen személy tartásra kötelezhető, elsősorban ezen személyt kell kötelezni a tartásra.

Ebből következik, hogy a házastárs – volt házastárs – tartási kötelezettsége megelőzi a rokonok – egyenes ági rokonok – tartási kötelezettségét. A Legfelsőbb Bíróság a BH.2002.18 számú határozatában kifejtette, hogy a törvényes tartásra kötelezettek sorrendjében a házastárs a gyermeket megelőzi. A gyermek tartási kötelezettsége csak tartásra kötelezhető házastárs hiányában áll fenn. Mivel a Ptk. úgy fogalmaz, hogy elsősorban a szülőnek a gyermekével szemben és a gyermeknek a szülőjével szemben áll fenn tartási kötelezettsége, a fenti határozat irányvonalán levezethető, hogy a házastárs a szülő és a gyermek tartási kötelezettségét is megelőzi.

A tartásra kötelezettek sorrendje tehát:

  1. Házastárs, volt házastárs, volt élettárs
  2. Szülő – gyermek
  3. Távolabbi felmenő (szülő hiányában)
  4. Távolabbi leszármazó (gyermek hiányában)

 

A Ptk. nemcsak a kötelezettek, hanem a jogosultak sorrendjét is meghatározza és a 4:200. §-a kimondja, hogy „tartásra jogosult

  1. a vér szerinti gyermek, a mostoha- és a nevelt gyermek egy sorban; illetve
  2. a vér szerinti szülő és – ha a jogi feltételek fennállnak - a mostohaszülő és a nevelőszülő egy sorban”.

A vér szerinti gyermek kifejezés magában foglalja az örökbefogadott gyermeket is. Kiemelendő továbbá a Ptk. 4:202. §-a, amely akként rendelkezik, hogy „ha valaki több jogosult eltartására köteles és mindegyiket nem képes eltartani, a jogosultság sorrendjében

  1. a kiskorú gyermek a nagykorú gyermeket;
  2. a gyermek a házastársat, a volt házastársat és a volt élettársat;
  3. a házastárs, a volt házastárs és a volt élettárs a szülőt;
  4. a szülők a többi rokont;
  5. a többi rokon közül a leszármazó a felmenőt és a leszármazás rendjében a közelebbi rokon a távolabbit megelőzi”.

Ezen rendelkezés teljesen egyértelmű, a jogosultak sorrendjében a legelső helyen a kiskorú gyermek áll, megelőzve mindenkit és kiemelve a kiskorú gyermek fokozott védelmét. A Legfelsőbb Bíróság is kimondta a BH1999.412 számú döntésben, hogy „a tartási kötelezettség sorrendjébe a kiskorú gyermek eltartása a nagykorú, munkaképes gyermekét, valamint az unokáét megelőzi”. A sorrendben a kiskorú gyermeket követi a nagykorú gyermek. A Ptk. ezzel juttatja érvényre Magyarország Alaptörvényének XVI. Cikkében megfogalmazott két alapvető rendelkezést, amelyek szerint „minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz” és  „a szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. E kötelezettség magában foglalja a gyermekük taníttatását”.

Fontos kiemelni, hogy a Ptk. lehetőséget ad a sorrendtől való eltérésre mind a kötelezetti, mind a jogosulti oldalon, de csakis indokolt esetben. A 4:203. § rendelkezése szerint „a bíróság kérelemre, indokolt esetben a tartásra való jogosultság és a tartási kötelezettség sorrendjétől eltérhet”. Ezen szabály célja nem más, mint az, hogy „a sorrendiség merev alkalmazása folytán adódó méltánytalanságot és aránytalanságot kiküszöbölje.

 

A tartás mértéke és módja

Főszabály, hogy a tartás mértéke és módja tekintetében elsősorban a felek megállapodása az irányadó, ezzel is kiemelve a felek önrendelkezési jogának fontosságát. Amennyiben a felek nem tudnak megegyezni, a jogosult kérheti a tartás bíróság általi megállapítását.

A) A tartás mértéke

A bíróság a tartás mértékét mérlegeléssel határozza meg:

  • a jogosult indokolt szükségletei (megélhetés indokolt költségei az irányadóak)
  • és a kötelezett teljesítőképessége

alapján, ezek egybevetésével..

Az indokolt szükséglet nem azonos a létminimummal, hanem a jogosulti igények egyéniesített, átlagos színvonalú kielégítését jelenti.

Új szabályként megjelenik a Ptk.-ban a tartáskiegészítés (4:203§. (5)-(6) bekezdés) jogintézménye is.

 

B) A tartás módja

Főszabály, hogy a kötelezettnek elsősorban pénzben kell a tartást szolgáltatnia, időszakonként előre, de önrendelkezési jogukból következően a felek megállapodhatnak eltérő szolgáltatási módban is. Ha nincs megállapodás köztük, akkor a bíróság kérelemre a tartás szolgáltatásának más módját rendelheti el, feltéve, hogy az a felek körülményeire tekintettel indokolt és az ellen a másik fél nem tiltakozik.

 

C) A tartás meghatározása

A tartásdíjat határozott összegben kell megadni. A bíróság rendelkezhet úgy, hogy a tartásdíj évente indexálásra kerül: A Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves fogyasztói árindex növekedésének mértékével a következő év első napjától módosul.

A tartás időtartama és megszűnése

A tartást a bíróság határozatlan időre rendeli el, ami azt jelenti, hogy a kötelezettség a tartási kötelezettség megszűnéséig vagy megszüntetéséig terjed ki. Kivételesen elrendelhető határozott időre is, ha feltehető, hogy a jogosult rászorultsága meghatározott idő elteltével vagy a feltétel bekövetkeztével megszűnik.

 A tartáshoz való jog megszűnik:

  • a jogosult halálával
  • a határozott idő elteltével vagy a feltétel bekövetkeztével.

A tartási kötelezettség megszűnik:

  • a kötelezett halálával

A kötelezett haláláig esedékessé vált és meg nem fizetett tartásdíj átszáll az örökösre az örökhagyó tartozásaiért fennálló felelősség szabályai szerint.

A tartás módosítása és a tartással kapcsolatos per

A tartás mértékének vagy a szolgáltatás módjának módosítását lehet kérni a bíróságtól, ha:

  • a tartás meghatározásának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás következett be, és
  • a tartás változatlan teljesítése valamelyik fél lényeges jogi érdekét sérti.

Mind az ítéleten, mind a megállapodáson alapuló tartás módosítását lehet kérni, de előbbinél a törvény szigorúbb szabályokat tartalmaz.

  • Nem kérheti a megállapodáson alapuló tartás megváltoztatását az a fél, akinek a körülmények megváltozásának lehetőségével számolnia kellett vagy akinek a körülmények változása felróható.

A bíróság előtti igényérvényesítés lehetőségét a Ptk. a kiskorú érdekében a gyámhatóságnak, a szülő érdekében a járási hivatalnak is biztosítja, az utóbbira csak a szülő egyetértésével kerülhet sor.

Tartási követelést hat hónapra visszamenőleg lehet érvényesíteni. Kivételesen hat hónapnál régebbi időre is, ha a jogosult az érvényesítésével alapos okkal késlekedett. Azonban ebben az esetben sem lehet három évnél régebbi időre tartási követelést érvényesíteni.

A törvényen alapuló tartások mindegyikének alapja a leszármazás, a felek közötti családi kapcsolat, és elsősorban a szülő-gyermek kapcsolat. A család a társadalom alapvető és természetes egysége. A Ptk. védelemben részesíti a gyengébbik felet, a család azon tagjait akik önhibájukon kívül nem képesek gondoskodni saját maguk ellátásáról, létfenntartásáról és ez a védelem ölt testet a rokontartás szabályaiban is. A családtagoknak kötelességük gondoskodni egymásról és egymásnak segítséget nyújtani. A gyakorlat sajnos azt mutatja, hogy ezt a felek önként nem vállalják és emiatt a bíróságnak kell beavatkozni a családi kapcsolatokba.

Dr. Jurkinya Richárd

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebookon!

 

Hivatkozások:

[1] A családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvény 9. § (2) bekezdés

[2] A családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvény 10. §

[3] Dr. Bencza Lászlóné: Gyermekelhelyezés, gyermektartás HVG-ORAC Lap –és Könyvkiadó, Budapest, 1998. 119. oldal

[4] Dr. Csiki Ottó – dr. Simor Antal: A családjogi tartási kötelezettség, gyermekelhelyezés Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1962. 25. oldal

Képek forrása: [1] [2] [3]

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gordius.blog.hu/api/trackback/id/tr1312419091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.