A technikai eszközök az elmúlt évtizedben ugrásszerű fejlődésen mentek keresztül. Ennek köszönhetően az internet és a különböző okos-eszközök a mindennapi életünk részévé váltak. A közösségi oldalak megjelenésével az információk egyre gyorsabban és egyre szélesebb körben terjednek akadálytalanul. Az internet kiszélesedése és a technikai eszközök fejlődése azonban olyan újkeletű problémákat hozott felszínre mint például az internetes adathalászat, az illegális tartalmak elterjedése és az internetes megfélemlítés. Ennek szellemében szervezett vitakört és tudományos előadást a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Alkotmányjogi Tudományos Diákköre a cyberbullying témájában.
Az előadás elején a hallgatóság egy videót tekintett meg, melyben Olivia Penpraze meséli el történetét. A lány évek óta depresszióval küzdött, amit még a közvetlen környezete sem vett észre. Koplalásba kezdett, melynek következtében anorexiás lett. A depressziója végül odáig fajult, hogy többször is öngyilkosságot kísérelt meg. Egy idő után kimaradt az iskolából és a halál utáni vágya teljesen eluralkodott felette. Terápiáról terápiára járt és próbálta megtalálni a boldogságot az életben, de képtelen volt rá.[1]
De mi vezethet oda, hogy egy fiatal iskolás gyermek, éveken keresztül küzd a depresszióval és végül az egyetlen kiutat az öngyilkosságban látja?
Az iskolai erőszak sokféle formát ölthet. A virtuális tér kitágulásával az iskolai erőszak már nem marad meg az iskola falai között. Az internet segítségével a nap huszonnégy órájában kaphatunk sértő, gúnyolódó megjegyzéseket, illegális tartalmakat, bántó, igaztalan üzeneteket.
A közösségi oldalakon bárki, akár anonim módon közzétehet megalázó posztokat, nyíltan szexuális tartalmú szövegeket, és bárki áldozatául eshet kegyetlen, a hírnév rontására alkalmas pletykáknak, szóbeszédeknek. Szexuálisan provokatív képeket tehetnek fel rólunk, nyilvánosságra hozhatják személyes adatainkat, sőt, akár legféltettebb titkaink is napvilágot láthatnak.[2]
A minket érő folyamatos inzultusok az idő elteltével felhalmozódhatnak és súlyos eredményekhez vezethetnek. Hiszen ahogy Olivia a videóban is elmondta: „A SZAVAK FÁJNAK ÉS MEG IS ÖLHETNEK” [3]
Mit is értünk (cyber)bullying alatt?
A megfélemlítés (bullying) olyan ismétlődő és intenzív, bántalmazó, kárt vagy sérülést okozó viselkedési folyamat, amellyel egy csoport vagy egy személy egy másik csoport vagy személy feletti „erőegyensúlyt” igyekszik felborítani vagy megszüntetni, illetve a megváltozott erőpozíciót megvédeni és fenntartani.[4] Ha pedig az előbbi megfélemlítést elektronikus eszközök és technológiák használatával valósítják meg, mint például e-mail, sms, chat, különböző mobil alkalmazások, blogok, közösségi oldalak, akkor cyberbulliyngról beszélhetünk.
A cyberbullying aránylag újkeletű problémának tekinthető, melynek tudományos háttere, jogi szabályozása még meglehetősen gyerekcipőben jár. Feltehetően mindenkinek a környezetében van legalább egy olyan személy, aki élete során már áldozatul esett valamilyen módon az internetes megfélemlítésnek. A helyzetet külön nehezíti, hogy sokan önként teszik ki magukat az internetes megfélemlítésnek, hiszen a mai fiatalok gondolkodás nélkül osztják meg életük kisebb-nagyobb történéseit, eseményeit, nem gondolva arra, hogy az így megosztott tartalmak rossz kezekbe kerülhetnek.[5]
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Amanda Todd története. A kanadai lány webkamerán keresztül beszélgetett egy ismeretlen fiúval. Naivan bízva benne, a fiú kérésére a kamerán keresztül megmutatta melleit. Ezt követően Amanda élete valósággal rémálommá vált. A fiú a képeket kirakta több közösségi oldalra, elküldte minden ismerősének.
Valahányszor iskolát váltott, a képek és az ezzel járó folytonos megalázások mindenhova követték őt. Ez az egyetlen, apró ballépés, végül odavezetett, hogy Amanda Todd 2012. október 10-én saját kezűleg vetett véget életének.[6]
A diákok előadásaik során kitértek arra is, hogy milyen többletveszélyt tartalmaz az internetes megfélemlítés. Lényeges különbség, hogy míg a bullying esetén elengedhetetlen elem a face-to-face kapcsolat, addig a cyber-megfélemlítés esetén az internetnek köszönhetően szinte teljes az anonimitás, a másik fél láthatatlan.Az ilyesfajta személytelen kommunikáció során nem láthatóak a metakommunikációs jelek, ez megnehezíti, hogy az elkövető felmérje tettének hatásait. A megfélemlítő bántó magatartásának nem képzik gátját a személyes kommunikáció során működő gátlások.
Az internetes megfélemlítésnek a hét bármelyik napján áldozatául eshetünk. Nincs biztonságos tér, ahová visszahúzódhatnak az áldozatok.
A megfélemlítő a világháló segítségével rendkívül gyorsan, széleskörű közönség elérésével terjesztheti a sértő, bántó tartalmakat. Amit este feltöltünk a netre, azon reggel már a világ másik felén röhögnek.
Ahogy fentebb bemutattam, a cyberbullying szabályozása - főleg hazánkban - meglehetősen gyerekcipőben jár, az internetes megfélemlítés megelőzésére és az elkövetők felelősségre vonására letisztult, kidolgozott szabályozás jelenleg még nincs.
Én magam helytállónak tartom az előadás végén elhangzott gondolatot, miszerint az interneten előforduló megfélemlítés megelőzése minden esetben a közösség érdeke, mindannyiunk feladata és felelőssége.
Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebookon is!
Képek:
[1] http://umatter.us/2016/10/31/cyber-self-defense-for-kids-and-parents-too/
[2] http://www.endcyberbullying.org/cyberbullying-a-serious-problem-but-not-an-epidemic/
[3] http://www.stopcyberbullying.org/index2.html
Források:
[1] https://www.youtube.com/watch?v=xwlv1Z0d4AM
[2] http://hun.tabby.eu/mit-jelent-a-cyberbullying.html
[3] https://www.youtube.com/watch?v=xwlv1Z0d4AM
[4] http://www.mediatudor.hu/bunmegelozes/14_18.html#kilenc
[5] http://www.mipszi.hu/cikk/110104-elektronikus-zaklatas-cyberbullying
