„A kérdés az, boldogok vagyunk-e a feltételezéssel, hogy az unokáink feltehetően már csak képes könyvben láthatnak elefántot.”
Sir David Attenborough
Az előző két cikkemben olvashattatok a veszélyeztetett fajok kereskedelmi szabályozásáról és a vadvilági bűnözésről. Ebben az írásomban egy konkrét eseten keresztül szemléltetem a CITES szabályozásában rejlő hibalehetőségeket és a kereskedelmi szabályozás gyenge pontjait. Az érintett témakörben nehezebb az afrikai elefántok (Loxodonta africana) helyzeténél aktuálisabb kérdést találni, hisz a nemzetközi közösség a folytonosan megújított programokon keresztül igyekszik gátat vetni az afrikai elefántpopuláció immáron szinte megállíthatatlan csökkenésének.
Háttér
Az elefántok CITES-függelékekbe való besorolása alapvetően politikai jelleget öltött az elmúlt évtizedekben, azonban komoly gazdasági, kulturális kérdéseket is felvetett. Az orvvadászat sokkal nagyobb szerepet játszik az elefántpopuláció csökkenésében, mint a sokszor emlegetett élőhelypusztítás. Az 1980-as években az elefántok száma drasztikusan csökkent Afrikában, elsősorban az elefántcsontért való orvvadászatnak köszönhetően.
A pontos számok ismeretlenek, óvatos becslések alapján az afrikai elefántok száma az 1980-as 1.2 millió egyedről mintegy 600 ezerre esett vissza 1989-re. Kenyában kétharmaddal, Zambiában és Tanzániában háromnegyeddel csökkent az elefántpopuláció.
Az egyedszám zuhanórepülését egyaránt okozta az elefántcsont legális és illegális kereskedelme, amelyet felgyorsított az érintett országok bizonytalan gazdasági struktúrája, a politikai korrupció és az automata gépfegyverekhez való könnyebb hozzáférhetőség. [1]
Megoldást keresve a mészárlásra, a CITES-konferencia már 1983-ban elkezdett foglalkozni az afrikai elefántok kérdésével és a Gaboron-i CoP-n (Conference of the Parties) elfogadták a Conf. 4.14 határozatot, felkérve a Technikai Bizottságot, hogy dolgozzanak ki irányelveket az elefántcsont-kereskedelemre. 1985-ben az Argentínában tartott CoP-n új határozatot fogadtak el, amely előírta, hogy az afrikai államok határozzanak meg export kvótákat a nyers elefántcsont-kereskedelemre, így korlátozva a megölt elefántok számát. Ekkor az afrikai elefántok a II. Függelékben kaptak helyet. [2]
Az 1989-es Lausanne-ban megrendezésre került konferencia egyik fő témája volt az afrikai elefántpopuláció csökkenése, az elefántcsont-kereskedelem és az elefántok I. Függelékbe való áthelyezésének lehetséges következményei. Számos munkadokumentum született. Így az elefántcsont-kereskedelmi kontrollrendszer hatékonyságának növeléséről, az akkor raktáron lévő elefántcsontról és legfőképpen kereskedelmi szabályozás változásának hatásairól. [3] Fontos megjegyezni, hogy a I. Függelékben helyet kapó fajok kereskedelme nem esik tilalom alá teljes mértékben. Kivitelezhető, ha nem elsősorban kereskedelmi célzatból történik, valamint előzetes engedélyhez van kötve. Tehát, ha az afrikai elefántok az I. Függelékben helyezkednek el, nem lehetséges a nyers vagy megmunkált elefántcsont kivitele, amennyiben a másik országba történő bevitel célja az elefántcsont vagy az abból készül termékek későbbi értékesítése.
A CITES tekintetében - kereskedelmi tevékenységgel összefüggésben - csak az import van megtiltva, az export nem. Ezért az Egyezmény nem akadályozza meg a trófeák, turista szuvenírek és a tudományos minta kivitelét az országból, még ha az kereskedelmi célzattal történne is.
Ugyanakkor a szuvenírekkel kapcsolatosan, az olyan fajok tekintetében, amelyek az I. Függelékben vannak (pl. csimpánzok, gorillák, tigrisek, jácint arapapagáj és más papagájfajok, tengeri teknősök, egyes kaktuszok, orchideák) a beviteli engedélynek a kiviteli engedély előtt meg kell lennie, amely egy átlagos turista számára lehetetlenné teszi a jogszerű vásárlást és hazavitelt. A fenti nehézségekre a CITES Titkárság által készített munkadokumentumok is felhívták a figyelmet. [4] Ugyanakkor számos afrikai állam, főként Afrika déli részéről, több ellenérvet hozott fel az afrikai elefántok I. Függelékbe való áthelyezése ellen. Főként az állami jövedelem nagymértékű csökkenését vetítették előre, valamint azt, hogy amint megtörténik a függelékváltás, a CITES története alapján az afrikai elefántok sohasem fognak visszakerülni az II. Függelékbe. [5] Azonban 1989-ben végül az afrikai elefántok mégis átkerültek az I. Függelékbe. Sajnálatos módon azonban Japán fenntartotta a jogot, hogy nyers elefántcsontot importáljon az afrikai CITES-tagoktól.
Látszólagos eredmények
Néhány tekintetben az afrikai elefántok I. Függelékben való elhelyezése siker volt. Az Egyesült Államok, aki a globális elefántcsont-kereskedelem mintegy 10-15%-át bonyolította le, megtiltotta az elefántcsont bevitelét. Az elefántcsordák újra gyarapodni kezdtek Dél-Afrikában, Zimbabwéban, Botswanában, Zambiában, Malawiban és Namíbiában. A vadvilági menedzsment jól működött az érintett országokban, még ha néha ejtettek is el elefántokat, hogy a populáció ne haladja meg az élőhely eltartó képességét.
Ugyanakkor a kereskedelmi változásoknak köszönhetően az érintett afrikai államok mintegy 470 tonna elefántcsonton „ültek”, nem tudták azt eladni, még akkor sem, ha az így befolyó jövedelmet az orvvadászat elleni küzdelemre szerették volna fordítani.
Éppen ezért 1992-től kezdve nagy erőfeszítéseket tettek, hogy az afrikai elefántok visszakerüljenek a II. Függelékbe, hogy a teljes tilalmat helyettesítse a korlátozott, de legális export. Fő érvük az volt, hogy a vadvilági megőrzés fő terhe nem a központi kormányzatra, hanem a kis közösségekre hárul, akik addig a legtöbbet profitáltak az illegális vadászatból. Éppen ezért a legális kereskedelemre úgy tekintettek, mint egyfajta ösztönző erőre, hogy a kis közösségek is felismerjék ezt a gazdasági alternatívát. [6]
Visszakúszás a II. Függelékbe, avagy a lehetetlen valósággá válik
Véleményem szerint ezen afrikai államok érvelése kissé álszentnek hat, mivel kormányzati szinten is sokan és sokat profitáltak az illegális elefántcsont-kereskedelemből. Azonban tény, hogy sokszor a kis közösségek egyetlen gazdasági ereje a veszélyeztetett fajok begyűjtése vagy elfogása, amelyet továbbadnak a kereskedőknek, forgalmazóknak. Ugyanakkor ők elhanyagolható mértékben profitálnak ebből a kereskedelemből, a termékek vagy egyedek értéke megtöbbszöröződik, mire a végső vásárlóhoz ér.
Természetesen az ellenoldal is hangoztatta érveit, így az USA és egyes afrikai államok is, mint Kenya, akik szerint az afrikai elefántok II. Függelékbe való visszahelyezése utat nyit az orvvadászatnak, mivel technikailag nem lehet különbséget tenni az orvvadászat eredményeképpen megszerzett és a legálisan ritkított csordákból származó elefántcsont között.
Egyfajta drasztikus demonstrációként Kenya akkori elnöke, Moi, 2500 zsákmányolt elefántagyart égetett el, ahelyett, hogy eladták volna.
Más ellenérvek szerint az afrikai államok által felhozott gazdasági problémák orvosolhatóak ökoturizmussal és nemzetközi segélyekkel. [7]
Az 1997-ben tartott konferencián három afrikai állam, Botswana, Zimbabwe és Namíbia javasolta, hogy az afrikai elefántok kerüljenek vissza a II. Függelékbe, tekintettel a populáció gyors növekedésre, miáltal csökkent a kihalás veszélye. Bár a javaslatot teljes terjedelmében nem fogadták el, a fent megnevezett három afrikai állam tekintetében egy jegyezettel ellátott szöveg született meg, míg a többi állam tekintetében az afrikai elefántok megmaradtak az I. Függelékben. [8]
A három állam mintegy 59 tonna (Botswana: 25.3 tonna, Namíbia: 13.8 tonna, Zimbabwe: 20 tonna) elefántcsontot kívánt Japánba szállítani és ott értékesíteni.
Így a három állam engedélyt kapott, hogy trófeákat exportáljon nem kereskedelmi célból, élő állatokat exportáljon megfelelő és elfogadható célállomásokra, valamint, hogy hasítékbőrt, bőrtermékeket és elefántcsont-faragásokat exportáljanak (egyedül Zimbabwe). A módosítás 1999. szeptember 18-án lépett hatályba, onnantól számított 18 hónapig még nem volt engedélyezett az elefántcsonttal való kereskedelem. [9]
Ugyanakkor a 10.10-es határozat nagyon szigorú szabályokat és követelményeket állított fel az afrikai elefántokkal folytatott kereskedelem tekintetében. Többek között szigorú monitoring rendszert határoztak meg és
mindenképpen bizonyítania kellett az érintett államoknak, hogy az eladott elefántcsont nem orvvadászatból származik,
valamint a kereskedelmi haszon jelentős részét egyenesen az afrikai elefántok megóvására fordítják. [10] 1999-ben a CITES Állandó Bizottsága megállapította, hogy a követelmények teljesültek és a három érintett országban megtartották az aukciókat, amely során 49,574 tonna elefántcsontot adtak el (mintegy 5,446 agyar) körülbelül 5 millió $ értékben. [11]
Hatások
A 10.10-es határozat és a kereskedelmi könnyítés híre gyorsan eljutott az orvvadászokhoz is, így az illegális vadászat mértéke azonnal növekedésnek indult, Zimbabwéban mintegy 50 százalékkal ugrott meg. Willis Makombe, aki akkoriban a Harare Nemzeti Park és Vadvilág Részleg vezetője volt, elmondta, hogy a döntés előtt havonta mintegy négy, utána havonta hat elefántot mészároltak le az orvvadászok.
Mivel az afrikai államok nem rendelkeztek megfelelő erőforrásokkal és az elefántcsont eredetét nagyon nehéz visszakövetni, az orvvadászat sokaknak újra vonzó tevékenységgé vált.
Ghánában a konferenciát követő szeptemberben, az agyaráért, újra megöltek 5 elefántot. Akkor az elefántcsont-kereskedelem tilalmának bevezetése óta először öltek elefántot Ghánában. Érdemes megemlékezni arról, hogy Zimbabwe a tilalom ellenére és annak hatálya alatt is exportált elefántcsontot Japánba, Dél-Afrikába, az USA-ba, Kínába, Thaiföldre és Hong Kongba. [12]
2000-ben, a következő CITES konferencián, Dél-Afrika tekintetében is a II. Függelékbe kerültek át az afrikai elefántok. Ugyanakkor Dél-Afrika a kormányzati raktárakban lévő és a Kruger Nemzeti Parkból származó egész elefántagyarak tekintetében kereskedhet legálisan elefántcsonttal. [13] A 2000-ben meghatározott szabályok alapján jelenleg az afrikai elefántok az I. Függelékbe vannak sorolva, kivéve a Botswana, Namíbia és Zimbabwe területén élő populációt és Dél-Afrikát.
Ahogyan korábban megjegyeztem, igyekeztek megfelelő és hatékony ellenőrző rendszert létrehozni az elefántcsont-kereskedelemre, így létrejött a MIKE (Monitoring the Illegal Killing of Elephants) az illegálisan megölt elefántok monitorozására. A MIKE 1997-ben Hararéban került felállításra, és a 16.9. határozattal vizsgálták felül, a 2013-ban megrendezett konferencián. 2001 óta a MIKE program afrikai államokban való működése az Európai Unió nagylelkű finanszírozásának köszönhető. A MIKE 30 afrikai és 13 ázsiai országban működik. Figyelemmel kíséri az elefántok illegális megölését, ezzel segítve a megfelelő döntéshozást és jogalkotást az elefántok tekintetében.
A MIKE megállapítja az orvvadászat mértékét, a PIKE (Proportion of Illegally Killed Elephants – Illegálisan Megölt Elefántok Aránya) számok alapulvételével.
A mennyiségi mutatók megállapítását segítik a más rendszerek is, mint az Elefánt Kereskedelmi Információs Rendszer (Elephant Trade Information System (ETIS)) és az Afrikai Elefánt Adatbázis (African Elephant Database).
Sajnos az elmúlt néhány év mutatói aggodalomra adnak okot, főleg Közép- és Dél-Afrika területén. A MIKE index 0,5 felett van, ami azt mutatja meg, hogy a halottan megtalált elefántok mintegy felét illegálisan ölték meg. Egyes területeken, mint Garamba, a PIKE index már 0,7 körüli értéket mutat. [14]
A CITES 27 országot azonosított, amelyek különösen érintettek az illegális elefántcsont-kereskedelemmel. Ezeket három csoportba sorolta:
- elsődlegesen aggályos (kilenc ország vagy terület pl. Kenya, Kína, Thaiföld, Vietnám);
- másodlagosan aggályos (kilenc ország pl. Egyiptom, Gabon);
- és nyomkövetés szempontjából fontos (kilenc ország pl. Angola, Kambodzsa). Ezek közül 19 államot kért fel a CITES egy Nemzeti Elefántcsont Akcióterv (National Ivory Action Plans (NIAPs)) elkészítésére. [15]
Sajnos a vadvilági bűnözés, az orvvadászat továbbra is nagy problémát jelent az afrikai államokban, tovább csökkentve az afrikai elefántok számát. A hatékony küzdelemhez szükségessé vált, hogy azonosítani lehessen az elkobzott elefántcsont földrajzi eredetét, ezért 2010-ben elhatározták, hogy törvényszéki módszereket fognak használni az előbb említett cél érdekében. Ennek alapján került bevezetésre az ún. ivoryID, amely az izotópos ujjlenyomat törvényszéki módszerét használja fel. Az ivoryID egyrészt alkalmas az elefántcsont korának, másrészt földrajzi eredetének meghatározására. A módszer fejlesztéséhez mintegy 716 mintát vizsgáltak meg, amelyeket múzeumoktól, vadászoktól, civil szervezetektől szereztek be, s melyek segítségével egy referencia-adatbázist hoztak létre Afrikára vonatkozóan. [16]
Záró gondolatok
Az orvvadászat és az illegális elefántcsont-kereskedelem napjaink egyik legaktuálisabb, vadvilági bűnözéssel kapcsolatos jelensége. Látható, hogy egyes országok kitartó ellenállása hogyan gyengítheti meg a CITES védelmi vonalának tartóoszlopait és miként hatnak a kereskedelmi könnyítések az illegális vadászatra. Míg számos nemzetközi szervezet és szinte az egész nemzetközi közösség küzd az elefántok kihalása ellen, az orvvadászat viszonylag magas szinten, folyamatosan jelen van, elsősorban Közép- és Dél-Afrika országaiban. Tehát továbbra is kérdéses, vajon a következő generációk láthatják-e még élőben ezeket a gyönyörű állatokat.
Szerző megjegyzése: jelen cikkemben, a CITES-hez való kapcsolódás miatt elsősorban az afrikai elefántokra koncentráltam, azonban ázsiai társaik sincsenek jobb helyzetben. Erről bővebben olvashattok: itt
Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!
Képek: [1] [2] [3] [4] [5] [6] [7]
Hivatkozások:
[1] David Hunter, James Salzman, Durwood Zaelke: International Environmental Law and Policy. Third Edition. Foundation Press 2007. pp.1108-1109.
[2] TRADE IN IVORY FROM AFRICAN ELEPHANTS
https://cites.org/sites/default/files/eng/cop/05/doc/E05-22.pdf
[3] Agenda and working documents https://cites.org/eng/cop/07/doc/index.php
[4] CONSEQUENCES OF THE TRANSFER OF THE AFRICAN ELEPHANT FROM APPENDIX II TO APPENDIX I. Doc. 7.43.1
https://cites.org/sites/default/files/eng/cop/07/doc/E07-43-01.pdf
[5] ELEPHANTS AND IVORY TRADE IN SOUTHERN AFRICA Doc. 7.43.4
https://cites.org/sites/default/files/eng/cop/07/doc/E07-43-04.pdf
[6] David Hunter, James Salzman, Durwood Zaelke: International Environmental Law and Policy. Third Edition. Foundation Press 2007. p. 1109.
[7] Michael Lemonik: The Ivory Wars: After a Seven Year Ban, Three African Nations Want to Sell Tusks. Will the Rest of the World Allow it? Time, 16 June 1997.
http://content.time.com/time/magazine/article/0,9171,986539,00.html
[8] Conf. 10.9. Resolution: Consideration of proposals for the transfer of African elephant populations from Appendix I to Appendix II
[9] Amendments to Appendices I and II of the Convention p. 151.
https://cites.org/sites/default/files/eng/cop/10/E10-amendments.pdf
[10] Conf. 10.10. Resolution: Trade in elephant specimens
[11] David Hunter, James Salzman, Durwood Zaelke: International Environmental Law and Policy. Third Edition. Foundation Press 2007. p. 1110.
[12] Scott Hitch: LOSING THE ELEPHANT WARS: CITES AND THE "IVORY BAN"GA. J. INT'L & COMP. L. Vol. 27:167 pp. 184-186.
[13] Amendments to Appendices I and II of the Convention p.4.
https://cites.org/sites/default/files/eng/cop/11/other/E-Amendments_App.pdf
[14] MIKE Report LEVELS AND TRENDS OF ILLEGAL KILLING OF ELEPHANTS IN AFRICA TO 31 DECEMBER 2016 –PRELIMINARY FINDINGS
https://cites.org/sites/default/files/eng/prog/MIKE/MIKE_report_released_WWD_3Mar2017.pdf
[15] CITES National Ivory Action Plans (NIAPs)
