A szokások szinte észrevétlenül határozzák meg mindennapi életünket. De vajon hogy működik mindez a jog, különösen a nemzetközi jog világában? Gondoltad volna, hogy a szokásjognak ekkora szerepe van a nemzetközi viszonyokban, és az egyes államok belső jogának alakulásában?
A szokásjog hallgatólagos megegyezés az államok között arra vonatkozóan, hogy egymás közötti viszonyaikat hogyan alakítják ki. 1815, vagyis a Bécsi Kongresszus előtt szinte egyedüli jogforrásnak számított a nemzetközi jogban, a szerződések szerepe csak ezt követően nőtt meg. A szerződés és a szokás egyenrangúak, azaz a szerződést a szokásjog megváltoztathatja, illetve a szokásjoggal ellentétes szerződés is alkotható.
A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság (a továbbiakban: Bíróság) Statútumának 38. cikk 1. b) pontja szerint a Bíróság a nemzetközi jogviták elbírálása során “a nemzetközi szokást, mint a jog gyanánt elismert általános gyakorlat bizonyítékát” egyértelműen jogforrásként kezeli. Ez azt jelenti, hogy
a Bíróság előtti eljárásban a felek hivatkozhatnak a nemzetközi szokásokra, amelyeket a Bíróság ítéletének meghozatalakor ugyanúgy köteles figyelembe venni, mint az írott jogszabályokat.
Mi kell ahhoz, hogy egy nemzetközi szokásjogi szabály létrejöjjön?
A nemzetközi szokásjog létrejöttéhez két konjunktív (egy objektív és egy szubjektív) feltétel szükséges: a tartós, általános gyakorlat, illetve a szubjektív jogi meggyőződés (opinio iuris sive necessitatis = a jog vagy szükségesség hite) arra vonatkozóan, hogy e gyakorlat követése egyben jogi kötelezettség teljesítésének is minősül. A követendő gyakorlat általában kiolvasható a Bíróság ítéleteiből. A szokásjogi normákra vonatkozó alapelvek kidolgozásában fontos szerepe volt a Nemzetközi Jogi Egyesületnek (ILA), amelynek 2000-ben Londonban tartott konferenciáján egy válogatott jogtudósokból álló bizottság egy jelentést is kiadott az irányadó alapelvekről. Ennek a dokumentumnak a logikáját követve mutatjuk most be a nemzetközi szokásjog legfontosabb szabályait.
A szokásjogi gyakorlat, azaz az objektív elem vizsgálatában először azt kell eldönteni, hogy milyen cselekmények, magatartások relevánsak a nemzetközi jog szempontjából. A szokásjogi norma létrehozatalában csak állami szervek vehetnek részt, azonban vigyázni kell a kiterjesztő értelmezés alkalmazásával. Elsősorban a végrehajtó hatalom központi szerveinek (pl. kormány, minisztériumok) aktusait vagy esetenként ezektől való tartózkodását tekintjük releváns gyakorlatnak. Ilyenek lehetnek például a hivatalos közlemények, diplomáciai levelezések, a nemzetközi bíróságok előtti érvelések. Habár a Bíróság ítéleteiben megjelennek a szokásjog elvei, fontos megjegyezni, hogy
a Bíróság ítéletei nem minősülnek a szokásjog normáinak.
Az egyes államoknak külön-külön és közösen is a következő követelményeknek kell megfelelniük:
- a gyakorlatot sok állam követi, és az magában foglalja az érdekelt államok gyakorlatát, tehát egyben reprezentatívnak is minősül;
- a gyakorlat lényegileg homogén az egyes államok vonatkozásában és kollektíven is;
- a gyakorlat már bizonyos ideje a nemzetközi jog része (a pontos időtartam nincs meghatározva), de kivételesen a nemzetközi szervezetek (pl. az ENSZ) egyhangú határozata azonnali szokásjogot is létrehozhat.
A jogi meggyőződés, vagyis a szubjektív elem az államoknak azt a meggyőződését jelenti, hogy az állandó és egységes gyakorlatot követve nemzetközi jogi kötelezettséget teljesítenek vagy joggal élnek. Nincs szükség a szubjektív elem önálló létezésének bizonyítására annak érdekében, hogy az része lehessen a nemzetközi gyakorlatnak. Nem véletlen, hogy az objektív és szubjektív feltétel együttes meglétére van szükség, hiszen ezek egymástól nehezen választhatók szét, és egymás nélkül nem is működnek. A jog vagy szükségesség hite különösen fontos a nemzetközi jogrend olyan alapvető tilalmai esetében, mint például a szuverén egyenlőség tiszteletben tartása vagy a beavatkozás tilalma. E tilalmak létezésében a nemzetközi közösség alapvetően egyetért, azonban ezeknek a különböző indokolással alátámasztott megsértései gyakran előfordulnak.
Ki az örökös ellenző?
A szokásjogi norma értelmezése biztosítja egyes államok számára azt a lehetőséget, hogy szuverenitásuk, vagyis önrendelkezési joguk alapján kivonhassák magukat az általános szokásjogi szabályok kötelező ereje alól. Ezt szolgálja a persistent objector, vagyis az örökös ellenző szabály, ami azt jelenti, hogy:
ha egy állam, mielőtt a gyakorlatból általános norma keletkezne, konzekvensen és nyíltan ellenzi azt, akkor e gyakorlat normaként nem fogja kötni.
Az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy ennek alkalmazását csak a diplomáciai életben előkelő helyet elfoglaló államok (pl. Norvégia az 1951-es angol–norvég halászati ügyben) képesek ténylegesen megvalósítani. Ebből a szabályból az következik, hogy ha egy szokásjogi norma a nemzetközi jog általános szabálya, nem feltétlenül kötelező a nemzetközi közösség minden tagjára. Többek között ebben különbözik egy szokásjogi norma a nemzetközi jog feltétlen alkalmazást előíró szabályaitól.
A méltányossági elvek, mint speciális szokásjogi normák
A nemzetközi jog méltányossági elvei is a nemzetközi szokásjoghoz tartoznak. Az infra legem (jogon belüli) méltányosság általános jogelvként és az igazságosság követelményének közvetlen következményeként a nemzetközi jogi norma méltányos, individualizált alkalmazását igenyli.
Mint jogalkalmazási elv kizárhatja vagy korlátozhatja a nemzetközi jogi normák ésszerűtlen, önkényes érvényesítését.
A praeter legem (jogon kívüli) és a contra legem (joggal szembeni) méltányosság a Bíróság Statútumában szereplő ex aequo et bono (a szerint, ami méltányos és jó) fogalmának körébe tartozik. Előbbi esetben egy joghézag kitöltéséről, utóbbi esetben pedig a nemzetközi jogi normát lerontó aktusról van szó. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ex aequo et bono döntés meghozatalára a Bíróság csak a felek felhatalmazása alapján jogosult. Nem véletlen tehát az, hogy ilyen döntésre nemzetközi színtéren csak kivételesen kerül sor.
A nemzetközi jog folyamatosan fejlődik, és annak kialakításában az államok legalább annyira fontos szerepet kapnak, mint a Bíróság és a választott bíróságok. Emiatt a szokásjog is változásokon megy keresztül, egy dolog azonban biztos:
hatással vannak az államok egymáshoz való viszonyára, és ezen keresztül közvetve az állampolgárokra is.
A szokásjogi normák betartása ráadásul a történeti gyökerek miatt a diplomácia megnyilvánulások terén is nagyon fontos. Ezért lényeges, hogy a szokások a modern világ kihívásaihoz mérten folyamatosan fejlődjenek és alakuljanak.
Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebookon is!
